Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel, a tuk-tuk világ felfal, magáévá tesz, hogy egész életen át kísértsen.

Srácok, nem viccelek. Itt aztán az ábécé is tuktukkal kezdődik. Agresszíven kínálják a fuvart akkor is ha látják hogy nincs rá szükséged. 3 napos ott tartózkodásunk alatt megfejtettem az alap kifejezéseket:

Jó reggelt/hogy vagy?/ igen / nem / szép időnk van = Tuk Tuk

A butaságok sorozata okozta sokk elgondolkodtatott. Vajon a szegénység okozza? Vagy a rendszer? A gyerekek szemében még a jól ismert erő, tisztaság és kíváncsiság csillog. Jó tudni, hogy az ember őssejt módjára bármivé lehet a megfelelő körülmények esetén. Csakhogy Kambodzsában ez egy álom marad. A gyerekek ragyogása idővel megfakul, néha néha kitörni vágyik, aztán feladja és átveszi a szülei bizniszét hogy ne haljon éhen. Fontos a család. Ha magadra maradsz, meghalsz. Feltételezem hogy nincs szociális háló, nincs pénz semmire ami társadalmilag összetart, ezért mindenki a maga szerencséjének/életének a kovácsa. Nem állhat le, nem ábrándozhat, nincsenek álmai, nincs esélye sem kitörni, mert amiben ő jó az talán soha nem derül ki.

Míg egy helyen várakoztunk, egy érdekes ritmus ütötte meg a fülemet. Egy 6 éves gyerek kopácsolt a padon vassal. De ez a zaj zene volt füleimnek. Nem akarta abbahagyni. Átszellemült arccal élte át a ritmust. Körbekérdeztem kihez tartozik a gyerek. Senki nem vállalta. Aztán boldog arccal odafutott hozzám, én megsimogattam a hátát, szemébe néztem és mondtam neki hogy nagyon szép amit csinál és soha ne hagyja abba. Ő gyönyörű angolsággal közölte hogy adjak pénzt mert gyógyszerre kell a testvérének. Ez az első számú átverés, jól be lett tanítva. Keserű mosollyal, vegyes érzelmekkel hagytam ott szegényt. Adtam volna neki pénzt a zenélésért, de a koldulást nem támogatom. Hosszú távon ez az ő érdeke. Lepergett előttem az élete. Senki nem támogatja azt amiben ő jó, nem is tudja milyen egyéb lehetőségei vannak az életben, mert egy dologra tanították meg: fehér turistáktól koldulni. Kegyetlen ez a rendszer. Megöli a lelket. Sajnálom az itteni embereket. Nem csak a gyerekeket, a felnőtteket is akik egykor gyerekek voltak álmokkal, az élet szeretetével.

A lelketlen élet minden területre igaz, amivel Kambodzsában találkoztam. Mindenki csak a pénzért dolgozik, nem azért mert szereti amit csinál, így a fejlődés hiányában a versenyképesség mindenképp elmarad. A termék csak legyártódik, egy ember birtokában van a környék összes boltja, ezért a fásult eladónak nem érdeke hogy eladjon, a vevő meg valami silány minőségű portékát vesz amiből minden szeretet hiányzik. Szomorú látvány az elzombisodás. 

Kambodzsa szegény ország, ami annyit tesz, hogy van a vékony gazdag felső réteg, és a mérhetetlenül sok szegény, akik csak szaporodnak és sokasodnak.

Ennek fényében a királyi palota arany kupolája hamiskás fénnyel csillog. Legalábbis az én szememben.

Ez egy nagyon hosszú zászlósor a parton, valószínűleg az összes létező nemzet zászlajával.

Az unalom temploma.

Central market, Phnom Penh:

Kupola belülről.

A központtól eredő sugárutak a piac különböző pontjaira vezetnek el.

Cukornád levet áruló néni.

Kedvencem a sült banán!

Tojás pult

Ezt a képet Alexának szentelem. A sake-ról mindig te jutsz eszembe. <3

Nem egyedi látvány Phnom Penhben.