Tantónéni
2014. április 17. írta: Utazolany

Tantónéni


Hamar felmondtam a tanárképzésben való asszisztálást. Nem bántak velem túl kedvesen. A filozófiatanár, akit amúgy sem szerettem, tovább irritált a flegmaságával. Esetlenül és bénán próbált úgy tenni mint ahogy szerinte egy igazi szerzetes, vagy jógi csinál. (Arcról letörölhetetlen mosoly, folyamatos prédikáció, amúgy meg keresztülnéz rajtad, ergo verbális maszturbáció). Szóval az ő által hozott asszisztenslánnyal lett volna beszédem, de nem tudtam elérni és végül kénytelen voltam hozzá fordulni, és olyan arroganciával rázott le hogy öröm volt nézni ahogy a saját kardjába dől az egész álcájával együtt. Úgyhogy köszönöm, élmény volt, de elég volt.

Több időm maradt a stúdióra.

A kedvenc oktatóm, Mahi nagylelkűen felajánlotta a stúdió üres óráit a saját óráim megtartására. Ez azért volt nagyszerű lehetőség, mert nélküle aligha találtam volna helyet. Míg egy ember utána 200 rúpiát kérhettem (ez 800 Ft), addig a rendelkezésre álló hasonló stúdiókért 1000 rúpiát kértek óránként. Tehát csak kb 6-7 embertől érte volna meg nekem ez a hancúr. Szerencsére Mahi csak százalékot kért, így mindig jól jártam. 

Kezdődött a buli, megterveztem a plakátomat, és a szórólapjaimat és elkezdtem a marketinghadjáratot.

Így nézett ki az elsőszülöttem:

detox.jpg.jpg

Aztán jöttek az ikrek:

keep ohm.png

keep ohm kellieemilia.jpg

 

Nem gondolná senki, de kőkemény harc folyt a beugró vendégekért. Az utcai hirdetőfelületeken háború dúlt. A drágán kinyomtatott plakátjaim nem élték meg a reggelt. Hűlt helye volt az összesnek. Az ellenszenvet az igényességével vívhattam ki, mivel csak az enyém volt szines, és láss csodát, ez működik. Tényleg megragadja a figyelmet. Baaaffff, eldobtam az agyam mikor megláttam a többi oktató hirdetését. Olcsó, igénytelen, egyforma kivitelezések. Megintcsak a Goán tapasztalt beleszarás illata volt a dolognak. Egy ismerősöm látta ahogy egy kora reggeli órán, mikor senki nincs az utcákon, egy köztiszteletnek örvendő jóga oktató saját kézzel tépi le a falról a plakátomat... no comment. Vagyishát, nem csalódtam. Erre számítottam. Úgyhogy módosítottam a PR stratégiámon és élő hirdetőfal-hadjáratba kezdtem. Azt nem merte megtámadni senki. Így indultam a Drumming Circle eseményre, ahova minden este 6kor gyűlik a város apraja-nagyja.