Menekülés Goából - Bangaloreba. Első állomás.
2014. szeptember 14. írta: Utazolany

Menekülés Goából - Bangaloreba. Első állomás.

Ideje volt továbbállnom legutolsó élőhelyemről, ahol végülis vegyes érzelmekkel teli 2,5 hónapot töltöttem el.

A tanárlétről itt írtam erről részletesebben: http://keletikenyelem.blog.hu/2014/04/17/tantoneni.

A zaklatómról pedig itt: http://keletikenyelem.blog.hu/2014/02/16/luzer-spiral_2_hogyan_veszitsunk_el_egy_not_aki_sosem_volt_a_mienk

Két hét múlvára le is foglaltam a jegyemet Bangokba, hiszen onnan indult a haza-gépem. Akkor meg már miért ne nézzek körül Thaiföldön. Már vágytam haza, megcsömörlöttem a mindennapos fesztivál élménytől, idejét sem tudom mikor volt utoljára magassarkú, vagy egy civilizált ruha. Ahh és hiányzott a hó! Jó lesz majd hazamenni, na.

Bejelentettem K-nak hogy akkor én megyek. Neki is voltak tervei, de végül módosította azokat, és úgy döntött, "elkísér" mert ő már járt egyszer ott és hát van pár utca amit feltétlenül meg kell mutatnia nekem. Jól van, gondoltam, nekem tökmindegy. Én egyedül érzem magam a legjobban, de talán együtt sem lesz rossz. Tévedtem, de mekkorát!

Bangalore-ban szálltunk át, 8 óra tranzit idővel. Nehogy azt higgyétek, hogy (:-)) bennmaradhattunk a reptér területén! Nem, szépen kitessékeltek minket az utcára, hogy majd 6 óra múlva menjünk vissza. Tehát a reptér egész területére nem tehettük be a lábunkat. Se a váróba, se sehova. Még wc-re se engedtek vissza. A város ugyan nem lett volna messze, de csomagokkal voltunk így maradtunk. Egy gyönyörűen ápolt mini parkot választottam hadiszállásnak, ahonnan rendkívül szép csalóka képeket csináltam, de muszáj elmondanom hogy mindezt egy bazi nagy WC Komplexum tőszomszédsábában.

6 óra elteltével végül beengedtek minket és akkor már éjjel volt, megpróbáltunk ülve aludni a váróban, hát komolyan mondom, többször azt hittem hogy leesik a fejem a helyéről. K gyógyszert vett be, hogy tudjon aludni. Akkor  már morcos volt, semmi sem tetszett neki. De már nem volt sok hátra, végül felmehettünk útlevélellenőrzésre. Kígyózó sor állt a vizummal rendelkezőknek. K-t átengedték, de engem visszatartottak. Rámnézett a nem túl szimpatikus meghatározhatatlan korú bácsi, mögötte 3 pár másik szem és mindannyian a fejüket csóválták. Azt mondja az ember: "nem lesz ez így jó". "Itt baj lesz". Kicsit belefagyott a szarcsi a seggecskémbe. Mi az hogy baj van?! Mivel van baj?! És egyáltalán, mit csinál az a másik 3 ember az útlevelemet szorongató háta mögött? elmentek mindannyian, majd 10 perc múlva visszatértek továbbra is fejüket csóválva. Végül kiszedtem belőlük, hogy az a bajuk hogy a vizumom 3 nap múlva lejár. És hogy én innen nem Budapestre megyek hanem Bangkokba. Ajjaj mi lesz itt!. Hát, elmagyaráztam neki hogy semmi. Bangkokból megyek haza. 

:)

Erre nem gondolt. Kénytelen kelletlen, nem tehetett mást, átnyújtotta az útlevelem. Mehettünk tovább. Na a következő ponton K-t kezdték el szivatni egy öngyújtó miatt. De nem vették el. Majd csak a 1326428538367. checkpointon. Ekkor már úgy kellett lefognom, hogy ne ugorjon a határőröknek. Csak azért csinálták mert látták hogy felbboszanthatják vele. Engem is kikezdett az utolsó őr. Volt pár lógó biz-basz a táskámon, látta hogy gyűjtöm, ezért hatalmas kielégüléssel az arcán fogta az egyik ilyen lógós izét és végig a szemembe nézve, dialaittasan széttépte. Nem sok tartott vissza attól hogy habzó szájú barátomat rájuk uszítsam.

Végül 3 óra repülőút után megérkeztünk Bangkokba, amibe azóta is szerelmes vagyok.

Modern reptér, mozgójárda (!), kellemes külsejű reptéri alkalmazottak (!)! Civilizált ország ez, csak lássam már a fővárost!

Nade mi történt ott; lásd: kövi bejegyzés