Thaiföld - csapó 2.
2015. március 20. írta: Utazolany

Thaiföld - csapó 2.

Ne ítélj elsőre, nem mindenki alkoholista aki bűzlik

101000375651275ff5a42d5.jpg

Egy hosszú téli álomból ismét a Qatar Airways Bangkokba tartó járatán találtam magam. Ez most egy olyan álom volt amiben valódi pénzt kerestem, de ideje volt már felébredni. A tudat hogy, egyedül leszek, nem szól hozzám senki, mámorítóan hatott rám. Ismert járat, ismert rutin, ismert színek, semmivel sem kell foglalkozni, csak elindulunk és huss, indul a meditáció. Na, de hogy! Ahhh! Minden elvárásomon túl, a szívemet melengette a tudat hogy nem ül mellettem senki. 5 órás úton enyém mindhárom ülés, juhéééé, hát ez jobb mint az első osztály! Vittem könyvet, zenét, laptopot, de végül semmi se került elő, csak relaxáltam, elengedtem a fantáziámat, nem gondoltam többé a munkára, hátrahagytam mindent ami nyomasztott. 

Qatar fővárosában, Dohában szálltam át. Ez csak azért említésre méltó mert annyira szép a reptere, annyira jó Európából egy tutibizti tiszta és elegáns helyen pisilni, hogy már-már direkt tartottam vissza. Sajnáltam hogy csak egy órám maradt az átszállásra. És láss csodát, ismét nem ült mellettem senki. A második gép egy Boeing 777 - 300ER gép (http://hu.wikipedia.org/wiki/Boeing_777) volt 3-4-3 ülés osztással. (Ó és én mindig elájulok a szépséges stewardessektől). Online két üléses sarokba csekkoltam be, hogy amolyan Mátyás királyosan a folyosó mellett is üljek és a balomon se szuszogjon mellettem senki. Ismételt örömmel vettem tudomásul hogy királyi lakosztályban alszom amikor csak akarok a 6 órás út teljes hosszán, ugyanis mellém senki nem foglalt be helyet. Jupppiááéééé!

Mígnem!

Az út felénél jártunk mikor a legszimpatikusabb kedves (Rachel McAdams kísérteties mása (kis m-mel...)) sherlockholmesmcadams.jpgstewardess hozott nekem egy útitársat. Közölte, hogy akkor a mellettem levő hely mostantól foglalt. A szőke hajú, alkoholszagú szétszórt, kissé ideges lány pontos ellentéte volt annak akit magam mellé képzeltem volna a maradék 3 órában. Nagy duzzogva bevackolta magát mellém, én meg úgy éreztem, hogy ha most levegőnek nézem, akkor mindketten feszültségben töltjük el ezt az időt. Úgyhogy, amikor láttam, hogy egyre idegesebben rendezgeti a haját, megszólítottam.

Nem minden az, aminek látszik.

 

1331815463_9705-nemmindenezaminekltszik-f.jpg

Erre rám nézett és elsírta magát. A vállára tettem a kezem, láttam hogy ez nem az aminek látszik, éreztem, hogy ez a lány egy fiatal elveszett lélek aki először repül ki a fészekből. Az ilyen esetek mindig felébresztik a bennem szunnyadó tyúkanyót.

Zoénak hívták. Franciaországban él és dolgozik nővérként egy kórházban. Nekem olyan 23 körülinek tűnt. A csinos pofijában a két hatalmas ártatlan szempár tiszta lelket tükrözött. Semmi kiégettség, semmi fásulstág. Inkább egy kis szomorúság tette törékennyé ezt a tekintetet. Mivel nem beszéltünk közös nyelvet, bevetettük activity tudásunk legjavát és google fordító hiányában kommunikáltunk amíg a biztonsági öv engedte. Kiderült hogy ahol eddig ült, a mellette ülő férfi folyamatosan ivott és elaludt a piától és egy félig teli pohár vörösborral leöntötte, de úgy hogy a fehér vászon cipője teljesen elázott, a farmerdzsekijéből meg valami nagyobb mosás hozza majd ki legalább a szagot. Szegény, így bűzlött az alkoholtól és az egyetlen cipőjében cuppogott, amit a személyzet ugyan kimosott neki de szárítani nem tudták, így kézhez kapott egy egyedi rózsaszínű ragasztásánál elálló converse cipőt, aminek láttán újra elsírta magát. Szerencsére pont volt nálam egy pár fölösleges flip-flop szandál, amit neki adtam. Nekem nem volt fontos, neki meg sokat jelentett, így egyértelmű volt hogy nála landol. A személyzet nem győzött hálálkodni, a nevemet is megtanulták, úgyhogy leszálláskor mindenki vidám volt és hangosan üdvözöltek, sőt a szépséges Rachel hasonmás még azt is találta mondani, hogy bár én is ott dolgoznék velük. Jólesett. Zoé az útlevél ellenőrzésig velem jött, majd egy öleléssel és puszival váltunk el.

A reptéren már csak hab volt a tortán hogy utánam rohant egy angol turistalány hogy segítsek neki bejutni a városba, és reflexből tudtam hogy hogy érdemes bemenni. Ő is ledöbbent és megmondom őszintén én is, hogy így vágott az agyam. Szóval eddig az út tiszta sikerélmény volt.

Így értem földet Bangkokba. De ami ezután következett, kész kabaré volt.