Ázsia Moszkvája - Bangkok.

A maga kommunista bájával, fényűző pompájával a hatalmas néppel és a betevő csillogó, szemet kápráztató cirkusszal első tapasztalásra érdekes, másodikra pedig... újabb kihívással szolgál.
Első utam során pihentetően hatott rám a sok apró eltérés az otthon megszokottól. A változatos street-food (pedig az otthoni Kisparázs thai kajája ugyanolyan jó, ha nem jobb...), az olcsó, előre megpucolt, szeletelt gyümölcsök, a háztetők sarkának kecses ívei, sőt még a királynak emelt hatalmas kegyhelyek is. Ez az információ-cunami jótékonyan mosta az agyam, megszabadítva az Európában belém iszaposodott gyötrő gondolatoktól, az addigi unalmas(nak hitt) és szürke életemtől.

Levetett királyi palota - ma már másik palotában tartózkodik a jelenlegi uralkodó.

Templom teteje.

Másodszorra már nem volt elég ugyanezeket az utakat végig járnom. Szerencsére Bangkok van olyan hatalmas és változatos hogy így is volt bőven látnivaló. Szentimentális megfontolásokból, kerülő árán mindenképp ragaszkodtam az ismételt látogatáshoz. Ám ez az egy hét gyötrelmesen hosszúnak bizonyult. Ekkor ütötte fel a fejét először bennem a gondolat, hogy még mindig meg akarok felelni egy bizonyos elvárásnak, miszerint utazni (bármi áron, mocsokban, koszban) jó, sőt, élvezetes. Így hát kezdetét vette a büntetés. Azért a hang a fejemben nem hagyott nyugodni: "mosolyogj csak, hazudj addig magadnak míg fizikailag nem fáj!"

Meg ne állj, vissza se nézz!

Minél többet akartam látni Bangkokból, ezért mindennap vagy 10 órát sétáltunk, és minden egyes nap rájöttünk hogy nagyon meleg van, alig kapunk levegőt. Ez olyasmi érzés mikor behajolsz a sütőbe, hogy megszagold a majdnem kész pizzát. De mégis inkább ez, mint a szálláson kuksolni.
Minden egyes nap egyre nehezebben telt a különféle furfangos, már-már Truman Show-t megszégyenítő akadályok miatt. Ami tavaly gyönyörködtetett, már elvesztette fényét, idén megláttam a szart a cukormáz alatt. Rájöttem, hogy a vágyaim egyszerűen eltűntek, megváltoztak, és nem a beteljesülés miatt. Tulajdonképpen öröm ez, nem csábulok már el egy lélegzetállítóan megphotoshopolt távoli ország szépségeit ecsetelő fotó láttán, jól tudom már hogy a legvonzóbb az ilyen helyekben a távolság. Hogy nem tudunk róluk semmit.

Turista vérre szomjazó tuktukosok a királyi palota előtt.

Régi palota - ez nagyon szépséges volt.

A híres nevezetes Khaosan road - Váci utca.

Templomba belépő csak turistáknak...

Te mit tudsz Bangkokról?

Mit tudsz Thaiföldről? Kérdezek egy nehezebbet. Mit tudsz Kambodzsáról? Esetleg Indonéziáról? Tudtad hogy Bali is ott van? Ezek miért vonzanak téged? Utánaolvastál? Nem, csak hallottál róla. Pont azt, amit Indiáról is, hogy oda nő be ne tegye a lábát, mert hót ziher hogy megerőszakolják. Naponta kétszer. Ezek mind mind országok ahol igazi emberek élik mindennapjaikat, nem mesefigurák egy mesekönyvből. Ez az amit sokan nem tudunk otthon, Európában. Ez az amire Bangkok nyitotta fel először a szemem, és onnantól kezdve már másképp tekintettem a mostani utazásomra. Ha cél nélkül csatangolsz, és rövid távra tervezel, úgy is jó, de nekem jobb volt egy programra elmenni, például egy jógatanfolyamra, ami legalább egy kifogás volt arra miért vagyok ilyen távol minden civilizációtól.

Nyaralni vagy utazni szeretsz?

Nem mindegy. Én személy szerint most pihenni szerettem volna gondtalanul, a hétköznapjaim során felgyűlt feszültség levezetése érdekében. Namármost, ez a mostani utazás ugyan 6 hétig tart, de már most jóval feszültebb vagyok mint előtte. Pihenésről szó sincs! Minden nap egy újabb küzdelem, ha teljesen más jellegű is mint azelőtt, legalább az agyamat tornáztatom egy kicsit.

Ennyit általánosságban, akit érdekelnek a részletek, lapozzon a következő bejegyzésre.