Koh Samed szigetén eltöltött két mesés nap után fejvesztve menekültünk átmentünk Koh Chang, más néven az elefántok szigetére. Itt elefántok élnek. Nem tudom létezik-e még szabad, őshonos példány, mert én csak láncra verve láttam őket. Lépten nyomon elefánt-hátas túrák hirdetéseibe botlik az ember. Egy pillanatig sem tudom elképzelni hogy részt vegyek egy ilyenen. Majmot is láttunk lácra verve. Bármit a turista szórakoztatására. Vagy amit annak vélnek. 

Node, hogy jót is írjak, Koh Chang szigete sokkal szebb mint az előző, a növényzet elképesztő (és hát kijutott nekünk az állatvilágból is), sok-sok hegycsúcs tarkítja, a dimbes-dombos utakat hatalmas, A Dzsungel Könyvéből ismert lelógó indás fák övezik. Az indák lettek a gyengéim! Egy nap alatt be lehet járni a szigetet. Nagyon érdekes, hogy az úthálózat nem éri körbe, ezért vissza kell fordulni, de ezt sose bántam.

Mikor egyik nap elmotoroztunk (értsd 110 ccm, majd később, miután csak szlalomban kapaszkodtunk fel az emelkedőn, motorcsere, 125 ccm-re robogó) a sziget tőlünk legtávolabb eső pontjába, nagyjából az összes látványosságot lestipistopiztuk. Itt egy vízesés, amiért már nem fizetünk mert a semmiért belépőt szedő személyzetnek hűlt helye volt délután 4kor, ott egy elhagyatott kikötő, majd egy halászfalu. Mindent láttunk! Láttuk azt is, hogyan törik a gyerekek a jeget.

Megszámlálhatatlanul sok bizonyítékot arra, hogy helyesírásra igény nincs:

És mikor a blog legelején látható kép készült, akkor sejtettük hogy valami nem stimmel a színekkel. Gyönyörködtünk a sötét ég és a világos tenger vizének kontrasztjában. Pont jó szögből sütött a nap is, eszméletlen jó képek készültek, mígnem hirtelen kézzel foghatóvá vált a vihar első szele. Egy másodperc alatt vagy 10 fokot zuhant a hőmérséklet, és rohamosan közeledtek felénk a fekete viharfelhők. Az útitársamnak nem maradt ideje felvenni a sapkát a bukósisak alá - kifújta a kezéből a szél. Én nyitott táskával, fényképezőgéppel a kezemben felpattantam a motorra, Mr. Útitárs szintén, és pánikszerűen menekültünk a ránk lesújtó vihar elől. Elkéstünk. A látási viszonyok több szempontból is megromlottak, sötétség és kavargó szélvihar uralkodott. Egy-egy meggyengült pálmafa ágat lefújt a szél az útra, pont elénk, mint egy igazi természeti katasztrófa filmben. De az elektromos vezetékektől jobban féltem. Akkora szél volt hogy simán leverhette volna bármelyik köteget, egyáltalán nem voltunk biztonságban. Nem beszéltünk, csak figyeltük az utat. A lejtők miatt nem mehettünk túl gyorsan, nehogy megcsússzon a motor. Közben a szél egyre erősödött. A lenge fürdőruha - sarong (strandtörülközőnek is használható sál) páros csak arra volt jó hogy a hirtelen leszakadó jégeső csontig hűtsön engem hazafelé, a 40 perces úton át.

Hazaérve nem bántam a bennragadt meleget. Bár újabb gyíkszar várt minket a fürdőben, ezzel már nem volt erőnk foglalkozni.

A túra alatt készült képekből kiemelek ide párat:

Ez itt egy halászfalu. Büdi halszag lengi körül.

Járólap az egyik szállásunkon.

Hegyek felhő alatt.

Ez egy másik móló.

Varázslatos fák az egész szigeten.

Vihar előtti kép a kikötőről (valahol a háttérben)

Koh Chang, az elefántsziget címere vizespalackokon és sörösüvegeken, ahonnan ezek a termékek származnak.