Voltaképpen nyaralni mentem Indiába, csak gondoltam elfoglalom magam egy-két tanfolyammal.

Tehát egyáltalán nem állt szándékomban direkt gyötörni magam, ami azt jelenti hogy szívesen aludtam volna sokáig, vagy pont addig ameddig akarok, minden reggel. De nem így történt.

A tanításos ottlét utolsó három hetét reggel hét órás kezdéssel töltöttem, pranayama (légzésgyakorlat) program keretein belül. A hét 6 napján. De ez természetesen nem így indult.

Hogy mégis hogyan?

Túlságosan nyitott voltam, nem hallgattam az évtizedek alatt kialakított előítéleteimre és megérzéseimre. Figyelmen kívül hagytam az intő jeleket, mondván, hogy mekkora gáz vagyok, hogy külső alapján ítélek, attól még hogy valaki ön- és közveszélyes, deviáns, hiperaktív, száraz alkoholista - még lehet jó ember. Hát nem. De az illetőnek is hálával tartozom, hogy ma már bízom a sémáimban.

Még mindig Goában járunk.

Mint rendszabályozásra igényt tartó felnőtt ember, egy volt jóga csoporttársam(K) jelentette be igényét e hajnali pranayama órák megtartására, ami akkor vált valósággá mikor meg is jelentek a gyakorlatozni vágyók a tetőtéri stúdióban. Az első alkalmat én tartottam mert "K" berezelt. Sajnáltam, és természetesen tiszta szívből ügyeltem arra hogy számára ez ne legyen kínos. Átvettem a vezetést, mert az emberek azért jöttek el.

A következő napokon, volt hogy megjelent "K" is, de mivel ketten vállaltuk a felelősséget az órák megtartására, biztosra mentem hogy ne potyára jöjjenek a vendégek. Még akkor is mentem mikor "K" előző este esküdözött hogy másnap tényleg megy reggel. :-) 

Az, hogy nem jött, nem ért váratlanul. Kicsit fárasztó volt a magyarázkodását hallgatni, de mindig elnéztem neki hisz most tanulja újra az életet.

Ámde ami ezután történt, az minden határon túlment.