A mellékelt térkép mutatja Koh Samet / Koh Samed szigetét Pattayától. Néha így, néha úgy láttam leírva. 

Tapasztalt turistaként tudjuk, hogy minél kisebb a sziget, annál nehezebb és drágább bármit beszerezni. Többek között ezért is határoztunk úgy hogy a szárazföldön veszünk egy csomó gyümölcsöt és azt visszük magunkkal. Ki tudja mi vár ránk Koh Samet szigetén. Persze később kiderült hogy jól tettük - az árakat elnézve. Viszont a súly amit cipelnünk kellett, na az horror volt! Egy nagy hátizsák a hátunkon, egy kicsi elöl a hasunkon, szép látványt nyújthattunk. Biztosra veszem hogy különösen szórakoztatónak találhattak minket a helyiek, ugyanis bárkit kérdeztünk a busz pontos koordinátáiról, ami elvisz Rayongba, a kikötőbe, ahonnan komppal folytatjuk utunkat - mindenki másik irányba mutogatott. Namármost, mindez 100%os páratartalom mellett tűző napon, árnyékban minimum 30 fokban, lépcsőn fel-le, autópályát átszelve nem túl kellemes élmény. Ellenben megtudtuk, hogy itt is megemlékeznek Szent Patrik napjáról.

Egy ideig elvitt minket a helyi buszjárat. Pattayáról tudni kell hogy nincsenek taxik, csak motoros fuvarozók, akik amint térképet látnak, vagy címet hallanak, azonnal elsápadnak és pánikolnak. Kezdjük sejteni, hogy a térképolvasás műfaja ismét európai alapismeret. Csak kérdem én, hogy jut eszébe taxisként dolgozni. Ők nem akarnak eljutni A-ból B-be? Esetleg ha tursitákból szeretnének megélni akkor ugye sejtik hogy nem fogja tudni megmondani hogy a sarki kocsma után hány kereszteződés múlva kell balra kanyarodni?

Szóval helyi buszról kép:

Az átalakított pick-upok fejenként 10 BHT-t kérnek egy menetre. Ez kb 80 Forintnak felel meg. Jóárasított közlekedési eszköz. HA az ember tudja, hogy van ilyen és azt is hogy tudja hogy hol kell leszállnia. Megnyomja a csengőt, és a kisbusz megáll. Sofőrnél fizetünk utólag. Ha viszont nem tudja, ugyanez 150 BHT-ba kerül magán pickupokkal. Tudni kell melyik kicsoda.

Szóval mindez nagy csomaggal csak félútig eljutni a távolsági buszmegállóig, nem túl szerencsés. A GPS pontos, csak az emberek nem. Nem lehet tudni, melyik buszmegállóba érkezik az áhított busz. Na és ez okozott egy kis zavart nálunk. Háromszor vezényeltek át a helyiek rossz irányba minket, mire irányba álltunk. A nehéz csomagok miatt ismét a helyi buszjáratra számítottunk, aki jött is, csak nem a buszmegállóban állt meg, hanem kicsivel utána, és az hogy mi fejvesztve rohantunk utána, nem hatotta meg, szempillantás nélkül továbbhajtott. A bosszúságtól új erőre kapva gyalog indultunk neki a 3 km-es túrának a nagykörúton, borzasztó szennyezett levegőben és melegben, de álltuk a sarat, és a kitartásunk elnyerte méltó jutalmát egy közeledő busz elé vetülés utáni felszállás képében. Pont akkor eredt el az eső, de minket ez már nem érintett, mert megkezdtük utunkat Rayong felé, a kikötőbe. A megbeszélt áron, és a megbeszélt időben! (Merthogy mi már tudtuk hogy a mi buszunk mennyibe fog kerülni, azért tettünk egy próbát másik forrásból is. A hivatalosnak látszó turistalehúzó buszjegyet árusító helyen, közvetlenül a buszpályaudvar mellett ugyan 3-szor annyiért adtak árat, és mikor néztünk bután hogy ez meg mi, a kedves néni átváltozott házisárkánnyá, hogy akkor magunkra vessünk, viszlát.)

hákösszépenanyádhogyvan