Az út háztól házig 20 órán keresztül tartott, 5 óra Budapest Doha (Qatar), 4 óra Doha Delhi, és 8 órás autóút Rishikesig. A reptéren találkoztam Sonjával, a szerb lánnyal akivel emailben ismertük meg egymást a tanfolyam előtt. Együtt taxiba szálltunk és nem volt más dolgunk mint hátradőlni és élvezni az utat.

Aki azt mondja hogy az autóforgalmon keresztül lehet megismerni indiát, helyesen szól. Azt a káoszt európai ésszel fel nem fogja senki. Még hogy Rómában gáz vezetni! haha! Ott csak az autódnak lehet baja, itt meg jobb ha be se kötöd magad, gyorsabb és fájdalommentes vége lesz az életednek – gondoltam én az első (és a második) forgalmi helyzet után. Csak nagyon sokára derült ki melyik oldalon is vezetnek az indiaiak, jöttek ezek mindenhonnan. Fogalmam sem volt arról hogy hány sáv áll rendelkezésünkre. Motorosok, riksák, teherautók, 30 ember egy 6 személyes autóban, tök normális. Többször is előfordult hogy két busz szorított közre, de a sofőrünk unott arccal nyomta a dudát és nyomta a gázt. Szerintem egyszer se fékezett. Meglepett hogy egy koccanást sem láttam a 8 órás út alatt és még egy szétkent sün, annyi döglött állat sem aluszkált az út szélén. Döbbenet. Akár azonnal megeszik, akár nem ütik el őket.

A hegyi szerpentinen szalagkorlátnak nyoma sem volt, de legalább erősített minket az úton teljes szélességében keresztülfolyó patak. Itt azért kemény rally-kat lehetne rendezni. Aki itt megtanul vezetni, a világ minden táján háttal, csukott szemmel képes sértetlenül eljutni A-ból B-be. Le a kalappal a sofőrünk előtt! Már ezért érdemes volt idáig eljönni. 250 km taxi 70 USD-be került.

Mivel időben érkeztünk, a legjobb szobát kaptuk. Nászutas lakosztály. Hehe. A szállás egy krishna ashram, gyönyörű, gangos, az épület elrendezése biztosítja a bentlakók aktív társadalmi életét. Az emberek jófejek, szeretek itt lenni. Most már jöhet a városnézés!