A mai nap annyira fenomenálisan hitetetlenül sikerült hogy ha nem lettem volna végig tanúja, a felét se hinném el.
Divali nulladik napján (fények ünnepe, később kifejtem bővebben) vakító napsütés+hidegfront uralkodott egész nap, azaz reggel kibeba***** hideg, délben meg lehetett sülni (kb 30 fok), este megint sál sapka 12 fok. Eleinte motorozni szerettem volna, de mikor belelkesült a társaság, éreztem ahogy rohamost tempóban fáradt, kiégett szomorúság kezdte átvenni az életkedvem helyét, semmi kedvem nem volt 6 koránkelős nap után tovább alkalmazkodni, csakis egyedül, a saját tempómban terveztem eltölteni a napot. Mostanában ez dob fel leginkább (amazonos cipővásárlás híján), úgyhogy végül a Gangesz partján kezdtem (első szivecske). Körülnéztem, sehol senki, levágtam magam a fehér homokba, behunytam a szemem. Szélesre tártam mindkét karom mélyen beletúrtam a homokba, hagytam hogy lassan kiperegjen a kezemből majd új, forró homok után kutattam meditálva, élveztem a nyugalmas, gondoktól mentes pillanatot. Nem sokkal később kezdett kellemetlenné válni a forró napsütés, ekkor ötlött az eszembe a gondolat - otthon hagytam a vizemet. Fáááákkkkk!!!! Megint kompromisszum, de ez nem szegi kedvem, végülis nincs messze a Little Buddha (gyönyörű panorámás kávézó). Kinyitottam a szemem, ekkor vettem észre hogy 3 pasi figyel tisztes távolból. Ki tudja mióta szkennelhettek a későbbi fantáziálásukhoz.. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, nem volt maradásom. Megunhatatlan az élet a kedvenc ösvényemen. Ashramok, szerzetesek, nyakláncos, kötött árus bódék, és a kedvencem, egy párocska által üzemeltetett bolt, gyönyörű festményekkel, textil és egyéb dekorációs tárgyakkal tele. A svájci lány szerelme nem csak az indiai fiú irányába, de a nepáli művészet irányába is terjed. Annyira odavan a cuccokért hogy direkt túlárazza őket hogy ne vigye el senki a boltból. Ritkán látom őket együtt, de ma pont sikerült, olyan romi páros! (♥♥)
A kávézóhoz vezető úton beugrottam egy cuki szabóhoz, aki már téli cuccokkal rendezkedett be, külön kérésre azonnal átalakított nekem egy lábszármelegítőt jóga zoknivá (lábujjak, sarok kilóg, a többi takarva van), közben elment az áram 10 percre, addig felpróbáltam vagy 40 fejpántot, 20 kapucnis sálat, 500 kesztyűt. Kiderült hogy nemhogy járt már Magyarországon, de a szivébe is zárta, mivel ott vette élete első mobiltelefonját. (♥♥♥)
Már majd meghaltam a szomjúságtól mikor végre megérkeztem az oázisomhoz. Itt az a szokás, hogy ha nincs szabad asztal, rezzenéstelen arccal odaülsz valakik mellé. Teljesen normális. Én is így tettem, leadtam a rendelést, és abban a pillanatban átültem egy frissen felszabadult asztalhoz. Épp annyi időt töltöttem ott, hogy felfogja a pincér hogy mostantól odahozza a rendelést, mire valaki (természetesen egy srác) megkocogtatta vállam, hogy épp most szabadult fel az egyik legjobb hely - full panoráma - nyugodtan üljek oda. (♥♥♥♥) Ez a kilátás fogadott:
Itt két órán keresztül élveztem a nyugalmat, majd betértem pár ékszerboltba Ohm medált venni. Nézelődés közben leszólított egy afgán srác. Béna, esetlen dumával próbált ismerkedni - természetesen sikertelenül. A legtöbb helyen nem éreztem az ingert hogy két szónál többet váltsak a boltosokkal, ám a legutolsónál annyira vicces párbeszédbe elegyedtem, hogy be kellett térnem. Közöltem a boltossal, hogy a lehető legkisebb ohm medált keresem. Erre rámnéz, és komoly arckifejezéssel közli, hogy neki nagyon kicsi van. Hozzátettem: nem hogy kicsi, de különleges is kell hogy legyen. Erre ő folytatta a játékot, biztosított afelől, hogy az övé kicsi és különleges, minden vágyamat kielégíti. Ekkor hirtelen felnevettünk tisztáztam hogy még mindig az Ohm-ról beszélünk, és bementem a boltba. Megegyeztünk egy árban mikor hogy-hogynem előkerült egy káma szútra szimbólum. Egyből beleszerettem, elmesélte a csávó hogy ez egy készlet utolsó darabja, elbújt valahova, és most találta meg, nincs is belőle több. Tudom tudom, kamu, de annyira tetszik hogy nem számít. Imádom! Felhelyezte a nyakamra, mikor elmosolyodtam: 4 hét után ő az első pasi aki hozzám ér. A kis párbeszédünk után nem is akartam egyből gyomorszájon rúgni, jólesett. ♥♥♥♥♥
Találtam szantálfát! ♥x6 Épp csomagolta el a fiúcska mikor odaértem. Pedig már kezdtem azt hinni hogy rosszul emlékeztem! Ez az egyetlen ajándék amit apámnak küldhetek, mivel se nyaklánc se medál se sál nem érdekelné.
És még pattogatott kukoricáért is beugrottam ♥x7
Hazafelé menet integettünk egymásnak az ékszerboltossal, találkozott a mosolyunk a szép képeket gyűjtő párocskával és ismét belebotlottam az afgán csávóba. Hhhha, na ilyenkor mit kell csinálni. Végül hosszasan beszélgettünk, érdekelt a kultúrája, semmit nem tudok az afgánokról, úgyhogy volt mit kiszednem belőle. Miután ráuntam, pont megállt mellettem egy ismerős arc motorral a segge alatt és felajánlotta hogy hazavisz. Az égre emeltem a tekintetem és mind a 80000000 istennek megköszöntem a törődést, azonnal felpattantam és 2 percen belül otthon is voltam. A csávó nem volt más, mint az egyik kávézó tulajdonosa, aki képes volt sötétben (!), kapucnival a fejemen (!) megismerni. Hát ez egy nyolcpontos szivecske élmény!!!!
A petárdák közben rendületlenül robbannak, néha közvetlen testközelben. Dübörög a Diwali.
