Időben szerettem volna érkezni a 300 órás tréning nulladik napjára – a megnyitóra –, úgyhogy a biztonság kedvéért utazási iroda segítségét kértem. Ők ismerik itt a rendszert. A lekezelő stílusból mertem remélni hogy a csávó keni-vágja menetrendet, nem pedig csak egy újabb lusta indiai fasz, akinek tökmindegy hogy hova keveredek el az ő hanyagsága miatt… 2,5 órát vártam az elhagyatott állomáson, ahol a sikolyomra max a saskeselyűk repültek volna el. Végül aztán jött a vonat,  de csak Margaoig vitt, 30 km-re az eredeti cél előttig. Maradt a taxi.

Azért a Margaoi állomás megér egy bekezdést: tömeg. Én ilyet még nem láttam. Egy fing nem fért volna közéjük. Párszor megpróbáltam befurakodni, de végül feladtam. Megvártam míg lecsorog a nagyja és lépésről lépésre izzadtam fel magam a lépcsőn, majd harcoltam a gravitációval a lépcsőmentes, sík lejtőn. Jó nagyot kerültem mire kiderült, ott volt az orrom előtt a kijárat, csak rossz irányba fordultam, tök fölöslegesen tettem ekkora vargabetűt.

A kijáratnál taxisok hada rohamozott meg csillagászati árakkal. Minél gyorsabb jármű kellett nekem, mert már csak két órám maradt a kezdésig. Most is mosolygok, ahogy írom a történetet: A licit végén ketten maradtak, mindketten taxit kínálva, az egyik jóval a másik alá ígérve. Indiában sosem lehet tudni, többször is rákérdeztem, ugye autóról beszélünk. Ugye olyan, aminek négy kereke van, és képes 120-szal hömpölyögni az indiai forgalomban? mindketten indaiul bólogattak. Oké, mondom akkor legyen a drágább, biztos ami biztos. Nem akartam beleesni az „olcsó húsnak híg a leve hibába”. Mire ketten maradtunk, a riksák közé vezetett az „úriember” és közölte hogy csak a város határáig megyünk riksával utána átülök egy taxiba. Hevesen ellenkeztem hogy jóvan, hagyjuk, átvert húzzon a …ba. De végül csak ő maradt, nem találtam mást, és rohannom kellett, így belementem. A riksa, vagy más néven tuk-tuk képes ugyan 120-szal menni, de akkor az volt az utolsó útja. Egyetlen előnye, hogy ha balesetet szenvedünk, nem fog fájni. Másfél órán keresztül tartott az út. Kb fele annyi idő lett volna autóval. Természetesen nem jött semmilyen váltás. Megszívtam. Rászedtek. Rohadt dühös voltam magamra hogy belesétáltam ebbe a nyilvánvaló csapdába. Mondanom sem kell, a taxisnak fogalma sem volt hova megyünk. Tőlem kért segítséget. Fáradt voltam, izzadtan, büdösen érkeztem a megnyitóra.  Ekkor már tudtam: Utálom Goát, utálom Arambolt és az India is sokat veszített a szépségéből.