Indiába jőve nem voltak illúzióim. Felkészültem a lehetetlenre is, elhatároztam hogy semmi nem fog meglepni, nem rökönyödök meg, minden úgy jó ahogy van. Szerencsém volt Rishikesh-sel, mindenhol kaptam egy kis pluszt, folyamatosan kellemes csalódások értek. Az állami postán keresztül történő csomagküldés is csak annyiban volt nehézség hogy meg kellett várnom amíg körbevarrják tesxtillel a csomagot hogy  a végén saját kézzel írjam rá a címet (nem tudták volna előre kitalálni hogy kb hova írjam...). Nade akkor még nem tudtam hogy a csomagolás kemény dobozba, utána varrás textilbe, és az útlevelem fénymásolata beépített luxus.

Egy kisebb csomagot szerettem volna feladni itt Goán, Arambolban. A célállomás tökmindegy (amúgy U.S.A.), de az a rémálom amit emiatt át kellett élnem - hát nem kívánom senkinek. Goa már eddig sem vált a szivem csücskévé, ezzel sem javított a helyzetén. Említettem már hogy Goa rendkívül kapzsi? Akármilyen alapvető igénye van az embernek, minden emberség nélkül felszámolnak egy kis extrát. Hadd mondjak egy példát: egyik nap rossz ösvényen jöttem fel az óceánpartról, és a kertek alatti kis utcák kavalkádjában sikerült eltévednem. Namost azt tudni kell hogy a parton érhető el minden a legkönnyebben, mert a hátsó kisutcák nagyon kanyargósak, könnyű eltévedni. Szóval egy csapat naplopó taxis közé vitt az utam, akik jöttömre elhallgattak, nyálat csorgattak, majd mikor rákérdeztem merre van az a bizonyos hely (ami 1 perc további sétát jelent a parton), direkt a kisutcás megoldást javasolták, majd próbáltak rábeszélni egy fuvarra, természetesen borsos áron. Tökre bepipultam hogy hogy lehetnek ilyen szemetek, majd rákérdeztem az első szembejövő fehér embernél, aki szives örömest útba igazított, annak rendje és módja szerint a tengerpart felé mutatva az irányt. 

Szóval visszatérve a postás sztorira:
Az állami posta jó messze van mindentől, csak az tudja aki utánajár, amúgy kis koszos, abszolute nem feltűnő épület. A magánposták drágák, viszont közel vannak.

A posta nem vállal csomagolást (!), viszont (szerintük) bármelyik szabó becsomagolja abba a bizonyos anyagba a csomagot. Utánajártam, nem. Nemhogy nem, hanem a postás maga kérdez rá hogy ez meg miféle szabály, sosem hallott róla, vagy a másik verzió: hallott róla,  igen, megvarrja, csak vigyek neki anyagot (!!). Eleinte jófej voltam és puszta érdeklődésből kérdeztem rá, hogy mégis hogyafaszba gondolja hogy én otthonról hozok neki olyan anyagot amit az ő országában elvár a posta és kb egyszer van hozzá közöm és ha nekem van igényem erre akkor másnak is és esetleg nem lopná a napot egész nap a lépcsőn ülve munkára várha ha esetleg lenne oly szives és felemelné a seggét és hozna pár folyómétert abból az áldott aranytojást toló tyúk-anyagból bazzeg?

Mély levegő.

Szóval oké, becsomagoltattam. És akkor kell az útlevél is. Két példányos fénymásolat. És akkor töltsek ki még két formanyomtatványt is. Persze a postának nincs elég belőle, ezért menjek már el fénymásoljak dobozonként két példányt. :-) És ha kérek küldemény számot, ami alapján követhető a csomag, az plusz pénzbe kerül. Naivan rákérdeztem hogy ha nincs ilyen szám akkor kvázi megajándékoztam az indiai posta dolgozóit? Bólogattak. 

3 csomag feladása 3 órámba került. Egy ujjal pötyögés, dolgozni nem akarás, soron kívül 10 perces ügyfelekkel való foglalkozás miatt. Beleszarás a köbön.

Úgyhogy gyerek, ha nagyon meg akartok szivatni, zsaroljatok meg érzelmileg hogy küldjek nektek csomagot. :-) 

De ezzel aláírjátok a facebook barátság megszüntetését :-P