A tapasztalatszerzés igen érdekesen és hatékonyan alakult. A kedvenc oktatóm, aki egyébként fizioterapeuta könyörtelenül bedobott a mélyvízbe. Először a reggeli jógaóráján asszisztáltam, azaz nyújtottam, tekertem a megjelent jógázókat, és néha rám hárult az utolsó fél óra levezetése. Féltem de hamar belejöttem. Egy idő után többen megismertek a városban. Tisztára otthon éreztem magam. Délután drop-in classt tartottam másodmagammal felváltva. Itt elejétől a végéig én tartottam a 90 perces órát. És tökre élveztem! Mindig feltöltődve végeztem, és akkor kezdtem sejteni hogy később ennél többről lesz szó. Alig vártam hogy véget érjen a tanfolyam és belevághassak a saját bizniszembe. Ott, Goán. És így is lett. De erről majd később.

Ami ezután jött az viszont nagy tanulság.

Felkértek a következő tanfolyamon való részvételre mint asszisztens/jógaoktató. Természetesen ingyen. Természetesen a szállást már nem fizetik. Természetesen rossz szájízzel mentem bele, mert épp ráértem. De úgy gondolom hogy egy minimális tiszteletdíj járna, ha már javítom az ázsiójukat a jelenlétemmel. Míg a mi tanfolyamunkon semmi erőfeszítés nem történt a csak a pénzről szóló igény leplezésére, addig a következő csoport már elég nagy kényeztetésben részesült. Tiszta, új huzatok a jóga kiegészíőkre, plakátok a teremben, virágok a ceremónián. Helyben felszolgált reggeli (!)... Fejenként 1300 USD-ért ez a minimum. Előszöris egy igazi üdvözlő nyitóceremóniával kezdődött a tréning, ahol én a tanárok sorában ültem és nekem is beszédet kellett mondanom (amit spontán kellett kitalálnom mert senki nem szólt előre). Két vicces dolog is történt.

Az első: a szokásos bindi felkenés (az a bizonyos piros pötty a két szem közé) a tanárunk által történt (szerintem spóroltak a hivatalos felkenő szerzetes bérén), és ki tekerte fel az elkötelezettséget szimbolizáló cérna karkötőt az ujdonsült fiókák csuklójára? Na ki? Hát én! A helyi áutentik őslakos..... hát tiszta röhej. Rishikeshben ez egy kicsit másképp nézett ki. Ott a nyugatról odacsöppenve is megszeppen az ember a vallás tiszteletétől, itt meg.. csak a pénz.

A másik vicces esemény számomra inkább kedves, de amúgy pofátlan: A kedvenc tanárom egy nagyar nőtt gyerek. Nem lehet rá haragudni. Szóval körbejárt egy doboz süti az üdvözlés és a felszentelés alatt, ami szép lassan visszaért hozzánk, tanárokhoz. Ő fogta, szép lassan "észrevétlenül" maga felé húzta a dobozt és kicsempészett egy sütit, majd még egyet.... meg még egyet. (Kaju Katli a desszert neve, a receptje itt található: http://www.blendwithspices.com/2012/11/kaju-katli-cashew-burfi-recipe.html). Mint egy rosszban sántikáló cica, úgy leplezte az eseményt hogy csak szimplán nem nézett oda, megfeledkezve a vele szemben ülő, minden mozdulatra éhes 20 fős közönséget, akik halálra unták a hosszúra nyúlt nyitóbeszédet,  

Szóval végülis részt vettem a tanfolyamon meg nem is. Tény hogy élmény és tapasztalat volt 20 embert vezényelni. Élveztem.