..... Miután minden izmomat fellazították elölről, hasra fordultam és következett a hát-segg-láb masszázs. Kőkemény fizikai meló ez. Két ember izzad egy órán keresztül azért hogy nekem jó legyen, mindezt 500 rupiáért, ami nagyjából 2000 forintnak felel meg. 

Mikor végeztünk, az egyik nő megbökött a mutatóujjával mintha bottal vizsgálná, vajon élek-e még, és határozottan rámparancsolt hogy menjek fürdeni. Épp a mennyországból libbentem felhőről felhőre a valóságba, de ezzel a mondással viharfelőkbe ütköztem. Hogy én zuhi? itt? biztos? És hol a zuhi? és mi ez a papucs? hányan nem használták előttem? És mi ez a vödör? és mi mellé ez a műanyag kancsó?

Kedvesen megnyugtattak, hogy még szappanport is kapok, sőt még samponnak látszó tárgyat, úgyhogy semmi vész, minden rendben lesz. 

Ott álltam egy száll mellben, minden porcikámból csöpögött az olaj, nem mehettem így ki az utcára, még ha csak két sarokra lakom, akkor sem. Úgyhogy nem volt mit tenni, túl akartam lenni ezen amilyen gyorsan csak lehetett. Végülis annyiban megérte az élmény hogy spórolhattam egy csomó vizet, egyáltalán mérhetővé vált a fürdés. Büszkén jelentem, csak fél vödör vizet használtam el, hajmosással együtt! A tisztaságtól illatozó törülközővel (és itt érezzétek az iróniát!) gyorsan szalonképessé tettem magam, széles mosollyal elváltunk a masszőrnénikkel, és konkrétan hazateleportáltam a zuhany alá. Közben a 3 másodperces szabály járt a fejemben (miszerint ha rövid ideig ér a kosz, akkor nincs ideje bejutni és megfertőzni). ilyen esetben senkinek sem javaslom a pillanat átélését, maradjunk csak a rózsaszín felhőkben.