Khajuraho után irány a következő tréning Arambol beach-en, Goán. Itt kapom meg az 500 órás képesítésemet. Már tanár vagyok, de így magabiztosabban tudok színre lépni, és a diákjaimmal szemben is fair a mélyebb tudás. A kezdés előtti utolsó 3 szabadnapomat a Rishikeshben megismert társaság egy másik részével töltöttem Goa délebbi részén, Palolem beachen. Hihetetlenül jól éreztem magam velük, de erről a következő bekezdésben írok.

A 6 napos őrület végéhez közeledve minden porcikám pihenésre vágyott. A másfél hónapos képzés nem vett ki annyit belőlem mint a két városlátogatás. Por, stressz, mocsok, koránkelés, vonaton alvás. Brrrrr, egy ideig nem kérek belőle. Tengerpartot akarok!!! főleg a tél közeledtével.

Minden télen megfogadom hogy a következő telet nyárban töltöm. És tessék, itt is van, csak kívánnom kellett. 

Khajurahoban utolsó nap összefutottam egy orosz csoporttal, saját, különbejáratú wifivel, akik szintén Delhibe tartottak ugyanazzal a vonattal amivel én is, azon belül is a reptérre (!) úgyhogy a vonaton sem kellett elvágnom a köldökzsinórt. A vonat egyébként luxusnak számított, tök menő berendezéssel, és senki nem zavart minket éjjel eladó cuccokkal. Csönd volt és nyugalom. A sors itt sem hagyott magamra. Lefekvés előtt (merthogy nagyjából mindenki ugyanakkor fekszik le és hirtelen kihunynak a fények) volt alkalmam beszélgetni egy helyi nagyon értelmes bácsival, aki a számba rágta hogy jutok el a reptérre a pályaudvartól. Elmondta melyik buszra kell szállnom és pontosan hol találom a pályaudvart. Sok embernek tartozom hálával, ő szaporítja a listámat. Puszi neked, bácsi!

Reggel 6kor ért be a vonatom Delhi központjába. Képzeld el a rémálmodat, szorozd be százzal, és nagyjából átéled amit én éltem át a sötét veszélyes város sötét központjában. Nem szartam eléggé össze magam mikor külön odajött hozzám egy nem valami kedves arcú ember és a fülembe súgta "nem vagy biztonságban". Hungária körút 3 sávval, amit senki nem tart be. A járművek néha lelassítanak, az emberek futnak a buszok után, aztán vagy elérik vagy nem. Namármost. Egyszercsak megjött az én járatom. Vért izzadtam mikor megláttam hogy két sávval arrébb lassít le miattam, én meg kézipoggyásszal és hátizsákkal vonszoltam magam minden erőmet bevetve hogy felszálljak. Szerencsére megállt. Gondolom látta hogy nem vagyok odavalósi. De az hogy nem áll meg mikor valaki leszáll, nem hiszem el ha nem a saját szememmel látom. (Katt ide a videóért: https://www.youtube.com/watch?v=3039JxV8T1o&feature=youtu.be)

Végre elértem a repteret, átöltöztem és beváltottam a business-class jegyemet. Élveztem a hatalmas teret a térdeimnél, a finom kaját és a kényelmet. óóóó, de mennyire hiányzott ez már!